Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
Új felhasználó?
 

Történetünk

Az egyházmegyénk történetét megörökítő írásművek, mint szórvány-területet említik Nagyatádot. A világháborúk idején nagyon sok dokumentum megsemmisült, de éppen a szórvány-helyzetből adódóan a gyülekezet szerveződéséről kevés hiteles adattal rendelkezünk. Mesterházy Sándor 1917-ben megjelent, egyházmegyénkről írt tanulmányában írja: „A vései egyházközségnek nevezetes fiókegyháza Nagyatád, ahol Lelbach Keresztély evangélikus nagybirtokos, gyülekezeti felügyelő szép templomfundust ajándékozott, amelyen már a közeljövőben templomot akarnak építeni, hogy aztán ez a missziói középponttá fejlesztendő nagyatádi gyülekezetben világító torony és igazán Bethel legyen a nagy szórványban élő híveink számára.” A templom megépítése előtt a gyülekezet a kaszárnya (a mai kollégium épülete) egyik nagy termét használhatta istentiszteleti célokra. A reformátusokkal együtt tartott alkalmakra Lelbach Keresztély gondoskodott igehirdetőkről, hol református, hol evangélikus lelkészt hívott a szolgálatok végzésére, a lelkészek ellátását is magára vállalva. Templomunk tervezője Trattner János építész, gyülekezeti tag volt, aki nem csak a kivitelezést vállalta, hanem az összes cementet és burkolólapot is ő adományozta. Lelbach Keresztély a telken kívül az építéshez szükséges faanyagot is biztosította. A templom belső berendezésének elkészítése teljesen az akkor 30 főből álló gyülekezet adományából történt.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2017. október »
október
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031